9/10
Hungary.095 márc. 16. 16:20:06 9/10
(102/102)
Aki látott már Lanthimos filmet, annak nem lesz meglepő a komor, kicsit beteges sztori. Nem mellékesen ez is remek alkotása.
5/10
TheCoon92 febr. 28. 11:20:16 5/10
(101/102)
A film számomra maximum közepes, vannak benne érdekes részek, főleg az elején és a végén, de a közepéből egy fél órát simán ki lehetne vágni szerintem.
Sokak szerint nézhetetlenül beteg és nyomasztó, de én ezt nem éreztem. Mármint nem egy vidám film, de sokszor inkább csak érdektelen volt számomra. Nem tudtam azonosulni a karakterekkel, emiatt az sem érdekelt, mi lesz a sorsuk. A mitológiai kikacsintások amúgy rendben voltak (bár én nem ismertem az eredeti történetet, szóval félre is értelmezve inkább bibliai párhuzamokat láttam bele, utólag viszont rákerestem az eredeti történetre) , a párbeszédeket a maguk groteszk módján szerettem.
Nem látok benne nagy megfejtéseket és mögöttes mondanivalót a nyilvánvaló "szemet-szemért" koncepción túl, de persze ez lehet az én szegénységi bizonyítványom, merthogy:
OFFTOPIC: megdöbbentő olvasni azt a komment háborút, ami itt kialakult.
Két féle típust látok: Az egyik, aki lepontozza a filmet 1-esre, mert gyűlölte minden egyes percét. Ha valaki megnézte, és nem talált semmi értékelhetőt a filmben, akkor szerintem ez rendben van. Neki ez a film a világ legrosszabb filmje, miért adjon neki kettest,hármast, négyest?
A másik csoport pedig akik 9, 10-eket adnak a filmre, mert szerintük egy mestermű. Ez is teljesen rendben van.
VAGYIS LENNE, ha ez a csoport nem azonosítaná magát intellektuálisan felsőbbrendűnek a másik csoporttal szemben. Az a kultúr sznobság, amit itt letolnak egyesek, pont azt bizonyítja, hogy nem tudnak objetkíven mérlegelni. Ők is ugyanúgy elfogultak, csak a másik oldalon. Az olyanokra gondolok, mint "Nem való marvel rajongóknak" meg "Ehhez a filmhez gondolkodni is kell, te nyilván nem értheted star wars fanboy". Azért valljuk be, két Lanthimos film között néha jól esik pár liter popcornt eltüntetni egy marvel film alatt. Nem lesztek ettől kevesebbek. Ne aggódjatok, senki nem bánt titeket ha így tesztek. Ha meg nem, akkor élvezzétek azokat a filmeket, amiket szerettek, felesleges sértegetni azt, akinek nem egyezik az ízlése a tiétekkel.
5/10
vargama febr. 25. 20:17:58 5/10
(100/102)
A film a feszültséget jól adagolja. Sokatmondó a családban a családtagok szerepeinek ábrázolása is.
A végzet beteljesülése után az utolsó jelenet számomra értelmezhetetlen.
9/10
offtopic
InteriorLulu febr. 22. 16:27:08 9/10
(99/102)
A film fóruma a hozzászólások nem kis részének tanúsága szerint a porton igen elterjedt egybites, ostoba álérvek, megmondások és magyarázkodások egészen kiváló gyűjteménye, mondhatni eszenciája. Szerencsére az évek, de inkább talán évtizedek alatt a nagyközönség úgy tűnik, lassan leszokott a "ha ennyire nem tetszik, miért nem csinálsz jobbat?"-ról, helyette viszont tobzódhatunk az egyéb bornírtságokban, butaságokban:
- nézz inkább marvelt/starwarst/transformerst, az a te szinted, azt biztosan megérted
- a film témája (amiről szól ugye) nem tetszik/visszataszító/bármi, a film tehát (nagyrészt vagy teljesen emiatt) nulla, 1/10; ugyanez akkor, ha a(z egyik) fő karakter unszimpatikus/idegesítő
- miközben mindvégig tisztában volt azzal, hogy a film legalább részben elvont síkon értelmezendő (vagy mondjuk kitalált világra, meseszerű alapra építkező), az életszerűséget, sőt teljes hitelességet kéri számon
- a film szar, amit mi is bizonyíthatna leginkább, mint hogy a moziban egy páros/többen/a fél terem kiment a film közben (értsd, ez az egyik érve, sőt gyakran ez az egyetlen érve arra, hogy a film szerinte bűnrossz: lám, ennyire nem tetszik MÁSOKNAK, így aztán nem csoda, hogy ÉN is szarnak tartom; ennek egyébként többféle variánsa is forog: a fél terem ásítozott, a film után csak értetlenkedő tekinteteket láttam stb)
- az a fajta komplexusos, sértődött önigazolás, amit legjobban talán ez a szintén innen való idézet fog meg: "Hát igen, lehet én alul képzett vagyok a művészetek terén. Azoknak akiknek bejön az óvodás színvonalú Art Informel, bauhaus, Kubizmus, Szuprematizmus, stb művészeti ágak, azoknak valószínű ez is bejön. (pont, pont veszőcske készen van a képecske :)))"
- és persze az örök darab, a nekem annyira nem tetszett, hogy nem ajánlom senkinek, senki NE nézze meg, elvesztegetett két óra lesz!!!: emberünk tényleg azt képzeli, hogy aki olvassa, ennek hatására tényleg nem fogja megnézni, aki pedig mégis, az meg fogja bánni - hisz csakis az ő értékítélete lehet az egyedül helyes.
1/10
ENCIS febr. 18. 14:43:53 1/10
(98/102)
El sem hiszem, hogy képes voltam hajnalban megnézni ezt a szart. A címből művészfilmre számítottam, de ennek köze nincs hozzá. Beteg az egész. Még reménykedtem benne, hogy a végén valakinek megjön az esze, de sem beteg köcsögöt nem nyírták ki az anyjával együtt, az meg hol van a világban hogy a szerető apa nem magát nyírja ki inkább???! És az anya????!! Ezek szerint meg is érdemelték.
Rossz érzéseket keltő lassú gusztustalan film.
5/10
nefefe 2023 dec. 13. - 07:55:29 5/10
(97/102)
Kezdjük a műfaji besorolással. Ez nem egy thriller (mert annak legalább valamilyen értelmes témája lenne), hanem egy pszichothriller. Olyan is. Az idegekre hat, mert olyan lassú, értelmetlen, zagyva és beteg, hogy meg kell kérdőjelezni a filmkészítők (rendező, forgatókönyvíró) ép eszét. Az egész család furcsa. Az egész film alatt a dialógusok, tettek olyan mértékben voltak semmitmondóak és szenvtelenek, hogy az már fájt. A férj és feleség (akik állítólag értelmes orvosok voltak) olyan mértékben lazán vették a bajt, mintha ez mindennapi természetességgel, napi szinten megtörtént volna. Ismétlem magam, beteg egy film. Ja, és indokolatlanul hosszú, sok felesleges és idegesítő részlettel. Csak azért néztem meg, mert a főszereplőket (Nicole és Colin) külön-külön is tisztelem munkásságuk miatt. Bár mindkettő esetében voltak már hasonló kiruccanások a valótlanság vagy az extremitás világába. A pszichopata Martint játszó Barry Keoghan-t már a legelső megjelenésekor ellenszenvesnek, nyálasan nyomulósnak tartottam. Később csak rosszabb lett… A film végén elkezdtem keresni a NET-en a tartalmat és a kritikákat. Onnan tudtam meg, mi is történt a két gyerekkel. Megátkozták őket. Hogy micsoda???? A XXI. században van olyan ember, aki ilyet bevesz? Vagy csak a polgárpukkasztás volt a cél? Hát, ezt mindenki döntse el maga. Nagyon megosztó film, van aki az egekbe magasztalja, van aki a nullával egyenlőre értékeli. Nézd meg és döntsd el, te melyik táborba tartozol…
2/10
tóthlászló 2023 nov. 13. - 00:57:05 2/10
(96/102)
Thillernek megfelel, de rettenetesen idegesítő. Polansky biztosan másként csinálta volna meg. Így nekemgyenge utánérzésnek tűnik.
piroska1945 2023 szept. 21. - 19:43:42
(95/102)
The Real Meaning Behind The Killing of a Sacred Deer explained: https://www.cbr.com/killing-of-a-sacred-deer-explained/
5/10
KalaposMuther 2022 nov. 04. - 21:34:43 5/10
(94/102)
Látni kell ezt a filmet! 2X kell látni! Elsőre a toplistámon való elhelyezését számolgattam. Jó hangulatteremtés és beteg története meg a színészi játékok rengeteget adtak.
Aztán jött a második nézés... Észrevettem a film hibáját! A karakterek unalmasak és bár ez alapvetően a filmhez tartozik de kevés az, hogy ennyire defaluton van mindenki. Érzéktelen, jellegtelen karakterek. Jó ha a filmben senki sem reális, én kedvelem az ilyet de itt mindenki ugyanolyan és semmilyen szinten nem emberi. A gyerekek iránt érzelmek nullák! Látszik, hogy a rendezőnek nincsenek gyerekei. Azért ilyen nyomasztó mert ez így van. Pszichopaták, jellegtelen beteg emberek a karaktereink de ez sok egy filmbe, ami readásul nem is próbálja megközelíteni a valóságtól elrugaszkodott (sci-fi, fantasy) műfajokat.
Elsőre 10es másodszorra pedig látván feleződik a dolog.
Szép film, jó atnoszférával! Jó színészek 0os karakterek. Jó sztori, de végül szimbólumok és monológok összevisszasága. Én minden művészfilmet láttam és imádok. A szimbólumok nekem sokak. Értem, látom őket, de egyszerűen számomra nem a sokatmondó sztori jelképei.
9/10
Jocpappa 2022 júl. 31. - 19:03:45 9/10
(93/102)
Nem vidám film.
Nem is közönség film.
Emlékszem amikor 2017-ben a haverom jött ki a moziból és teljesen ki volt akadva, hogy mi volt ez a szar. Teljesen megértem.

Nagyon lassú építkezés, végig baljós, feszült hangulat. Nem tudod megmondani mi nincsen rendben, de végig érzed, hogy valami nagy gáz van.
Hétköznapi, mégis meghökkentő és nagyon jól megírt párbeszédek, monológok.
Remek színészi játék.
10/10-es atmoszféra teremtés.

Nagyon tetszett, nagyon átjött a mondanivaló, a hangulat, a végig jelenlévő feszültség. Majdnem tökéletes film számomra.
1/10
andraszoltan 2021 okt. 28. - 13:52:34 1/10
(92/102)
az egyik legrosszab film, amit valaha láttam.
atmoszférával, mitológiával, gondolkodtatással együtt.
(és jóval okosabb vagyok, mint a többieket itt hülyéző félokos büfészakosok nagy többsége. és akkor mi van. ettől még ez egy nagyon rossz film.)
offtopic
Brierley 2021 aug. 22. - 22:33:16 Előzmény Rajmi42
(91/102)
Veled értek egyet.
8/10
Lirgyria 2021 aug. 22. - 21:51:05 8/10
(90/102)
Ezen a filmen gondolkodni kell. Aki az ilyesmit nem szereti, annak nem ajánlott. Ennyi.
7/10
Hokunda 2021 ápr. 21. - 16:49:47 7/10
(89/102)
Ez egy többször nézős film volt. Nem azért, mert még egyszer látni akarom, hanem azért, mert maximum 30 perces blokkokban tudtam végignézni. A film annyira beteg, hogy kellett egy kis szünet, ahol lenyugodtam. A film szép és látványos. A szituációk mindig nagyon merevek és távolságtartóak. A dokik játéka igazán lenyűgöző. A gyerekeké kevésbé.
Ami a történetet illeti, nos azt nem nevezném annak, inkább egymásba fűzött anekdotákat láttam. Mind a hűvös logika, mind a merev távolságtartás a film folyamatos része. Engem élményben a Tágra zárt szemek című alkotásra emlékeztetett.
Ami a szálakat mozgató srácot illeti, vele nem tudtam mit kezdeni. Ő a film esszenciája. Viselkedése teljesen hiteltelen és összefüggéstelen. Egy dologra reflektál kiválóan, mégpedig arra, hogy a filmben mindenkit kizárólag a saját dolgai érdekelnek. Semmi más.
Ha másra nem arra jó volt a film, hogy elgondolkozzam rajta, hogy hogyan lehet ilyen merev családban élni? Vajon ez az átlagos? Ők csak megfelelnek a társadalmi elvárásoknak?
Ha máshonnan nézzük, akkor megjelenik a filmben egy torz istenkép, miszerint mindenki olyan változást okoz a környezetében, amit csak akar. A főgonoszunk - aki ilyen nézőpontból isten - például a saját igazságát kényszerítette rá a másik családra megmagyarázhatatlan módon.
Volt a filmben pár furcsaság, mint például az, hogy miért a gyerekek szenvedtek fizikailag és az anyu lelkileg, miközben a főgonosz az anyjának akart pasit szerezni? Ez belefért, mert az egész helyzet abszurd és furcsa volt.
9/10
Hellas 1903 2020 nov. 28. - 17:52:20 9/10
(88/102)
Csak tegnap láttam ezt a filmet , nagy hiba volt mert kiváló film !
8/10
Ildikó Nóra 2020 szept. 07. - 21:19:10 8/10
(87/102)
A film tetszett, érdekes volt, különleges hangulattal, szuper színészi alakításokkal, különösen Barry Keoghan, Colin Farrell játéka tetszett.
6/10
gyereamozibabe 2020 márc. 13. - 14:51:20 6/10
(86/102)
Valahogy nem jött át a srác gonoszsága. Csak szimplán idegesítő a nyomulása. (először azt hittem, hogy pedofil kalandjuk volt, és emiatt zsarol) Aztán a semmiből előáll azzal, hogy kivel mi fog történni. Egyébként jól megcsinált film. Tetszett a hangulata. Végig lehet nézni. (tehát már 5 pontnál több) De az biztos, hogy én előbb kinyírtam volna a zsarolót, majd ha az átok folytatódik, akkor öngyilkos lettem volna, mintsem választanom kelljen a családtagjaim közül.
10/10
Rajmi42 2019 júl. 31. - 00:11:22 10/10
(85/102)
Tudod ehhez a filmhez fel kell nőni. Azért ilyen lassú a film, mert így építi az atmoszférát. Ez a film egy olyan nyugatlanító pszichózist hoz ki az emberből, hogy az valami beszarás. Ezt a filmet nem csak nézni, hanem érteni kell! Ajánlom a film újranézését 10 év múlva!
2/10
Warthog82 2019 ápr. 19. - 19:09:26 2/10 Előzmény Marsi I.
(84/102)
Sommás,az.Mert nem vagyunk szakértők,csak okoskodunk.
Marsi I. 2019 márc. 25. - 01:35:30 Előzmény Warthog82
(83/102)
Szerintem itt jobbára csak sommás véleményeket írtunk - én is. A kritikához részletes indoklás tartozik. Ilyet az ellenzők sem írtak, és én sem soroltam fel az indokaimat.