6/10
offtopic
sexykex 2021 júl. 11. - 08:08:10 6/10 Előzmény fourdogs
(17/17)
Június végén befejeztem a filmek értékelését, holott az esetek 99,9 százalékában – úgy, mint most is – igazam volt. Rájöttem ugyanis, hogy a régebbi dolgaimat rendszeresen eltüntetik, de nem ám indoklással, hanem csak úgy hasikóra ütve. Pedig nem is nevezek benne „pöcsfejnek” senkit. Talán pont ez lehetett a baj? (Üdv!)
6/10
nefefe 2021 júl. 10. - 20:07:03 6/10
(16/17)
Többet vártam a filmtől. Nekem nagyon lassúnak tűnt, kevés eseménnyel, szinte dokumentumszerűen vázolva a történéseket (itt el kellett volna dönteni, hogy krimit akarnak, vagy dokumentumfilmet - talán az utóbbit jobban elkészítették volna). A rendezés (egy szinte ismeretlen rendező által) sem volt a legjobb, kapkodták a képeket, egyik pillanatban történt valami, a másikban már egy egész más helyszínt mutattak. Nem bontották ki részletesebben az adott helyzetet. Arról nem is beszélve, hogy a spanyol szövegeket nem fordították, így csak sejteni lehetett, miről van szó. Ha az igazi történet is így zajlott, akkor nagyon dilettáns módon lett megszervezve a beépülés. Csak hogy mást ne említsek: ha egy fedett ügynök be van épülve, és nagyon veszélyes körökben mozog, akkor rendszeresen hazajár - a történet szerint - a nemlétező családjához? És ha követik? És kinyírják a családjával együtt? És a baki a magnós táskával? És a végén nem az lett volna a kézenfekvő, hogy a beépülteket is letartóztatják a látszat kedvéért? Csoda, hogy a kint maradt kartell-tagok nem álltak bosszút rajtuk később. Egy valamit tökéletesen visszaadott a film: a retró 80-as évek Amerikájának hangulatát. Nekem csak közepes, egyszer - nyögvenyelősen - nézhető.
offtopic
fourdogs 2021 júl. 07. - 08:29:51 Előzmény sexykex
(15/17)
Nem biztos, hogy igazad van, sexykex. Mi ezt a vödör bőrt növesztett tengervizet sosem láttuk, nem is fogjuk, így elhamarkodott lehet az a vélemény, miszerint nem áll jól neki. Én épp fordítva gondolom, neki ez áll jól, mert ilyen az intellektusa, és most őszintén kitárulkozott. Hogy mi ennél cizelláltabb stílushoz vagyunk szokva, az a mi bajunk.
killbill1212 2021 ápr. 01. - 23:12:36 Előzmény robertsuzuki
(14/17)
Nem bírtam ezt a filmet. Nevetséges, főleg mikor Banderas kijön a késekkel és legéppisztolyoz mindenkit a női mosdóban.

Nem csodálom hogy nem bírtad azt amit láttál, mert ebben a filmben nem is szerepel Bundás Tóni.
Kevesebbet kell legközelebb inni, és akkor legalább tisztában leszel mit is nézel.
robertsuzuki 2020 júl. 18. - 23:18:58
(13/17)
Nem bírtam ezt a filmet. Nevetséges, főleg mikor Banderas kijön a késekkel és legéppisztolyoz mindenkit a női mosdóban.
6/10
sexykex 2019 jún. 17. - 00:28:22 6/10
(12/17)
Érdekes kettősség: egy teve a webről elmagyarázza nekünk, a tudatlanoknak, hogy miről szól ez a film és miért érdemel megkülönböztetett figyelmet, de sajnos mindezt egy tökéletesen hétköznapi paraszt utánozhatatlanul frivol stílusában teszi. Valaki figyelmeztethetné, hogy ez nem áll jól neki.
A film egyénként olyan, amilyen. Ha kategorizálni akarnám, akkor az egyszer nézős skatulyába tenném, hiszen hiányzik belőle a különleges, hiányzik belőle a művészi és hiányzik belőle a zsenialitás aprócska szikrája is. Számomra az érdekességet Robert Mazur alakja jelentette. Egy ember, aki nyugdíjba mehetne és élvezhetné a floridai középosztály gyönyörűséges hétköznapjait, az életét kockáztatja egy bizonytalan és értelmetlen rendőrségi akció során. Értelmetlen, hiszen amíg van igény és fizetőképes kereslet a drogra, addig folyamatosan fejlődik, és szükség esetén újjászületik az ellátó hálózat is.
Atis36 2019 jún. 12. - 15:35:04 Előzmény webteve
(11/17)
Végre valaki érti is amit néz. A többi agyhalottnak meg ott a Transformers és a Marvell...
10/10
webteve 2019 ápr. 10. - 14:26:57 10/10
(10/17)
Meg valami Mazur nyomozasa, amivel ravilagitott a BCCI bank mukodesere, ami vegul a bank felszamolasahoz vezett a tortenelem egyik legnagyobb eredmennyel zarult nyomozasa volt, soha elotte, es azota se sikerult ennyi penzt lefoglalni, ennyi embert sittre vagni, 3 ember nyomozasa altal. Tehat az egyik legsikeresebb nyomozas volt a tortelemben. EZERT ERDEKES EZ A FILM, NEM A K*RVA LOVOLDOZES MIATT F*SZFEJEK.
10/10
webteve 2019 ápr. 10. - 14:21:27 10/10
(9/17)
Szeretnek hozzaszolni, es helyretenni nehany egyszeru tenyt a filmmel kapcsolatban (es megmagyarazni par baromarcu seggfejnek, aki elottem hozzaszolt), hogy miert is tortent ugy ahogy. Robert Mazur valojaban nem a DEA, hanem az Amerikai Vamhivatal ugynoke volt, csak a filmben a DEA ugynokekent muttatak be, mert az egyszeru paraszt azt jobban ismeri. Azert nem volt benne tobb lovoldozes, mert ez a k*rva valosagrol szolt, es Mazur bankart jatszott, aki penzt mos a medellini kartell szamara, es nem utcai bandita volt. (Tehat egy fehergalleros bunozot alakitott, nem egy pisztolyhost). O maga talan ketszer talalkozott Escobarral, nem is allt vele kozvetlen kapcsolatban. Most neztel egy sorozatot Escobarrol, es abban ez nem szerepelt. A medellini kartellben tobb nagyfonok is volt Escobar mellett, es az egesz medellini kartellben tobb tizezer ember dolgozott, hatalmas szervezet volt evi 20 milliard dollaros brutto forgalommal. Nem lehet mindent beletenni, egy sorozatba, se kettobe, se husz filmbe. Ezer konyvet is irhatnal a temarol, ahogy irtak is sokan, azok sem voltak benne az altalad nezett sorozatba, te pöcs. Sem ebben a filmben, hiaba is keresned. A szerveztet valoban nem szamoltak fel, viszont Mazur nyomozasa miatt rengeteg kozepes szintu fonokot sikerult elfogni a kartellen belul, ami komoly csapast jelentett az arul elosztasara, szallitasara, a kartell penzemberei kozul is sok horogra akadt. Tobb szazmillio mar tiszta dollart foglaltak le, ami szinten hatalmas csapas volt Escobarnak, mert ekkor mar egyre nagyobb problemat jelentett szamara a rengeteg keszpenz. (Ezert asta vegul el a nagyreszet.) Mazur nyomozasa vezetett el a vilag legnagyobb, tobb tizmilliard dollaros penzmoso bankjanak felszamolasahoz (BCCI), ami kifejezetten drogbarok, gengszterek, hadurak, diktatorok penzmoso bankja volt (kezrol kezre jart ugymond a szamuk, es minden letezo szemet tudta hogy ez a bank kifejezetten a veres dollarok tisztara mosasara lett letrehozva). Felszamoltak, es elkoboztak a vagyonukat. Mazur, es tarsai a nyomozas vegeztelvel uj szemelyazonossagot kapatak, elkoltoztek, csak igy tudtak eletben maradni, tobb millios verdijat tuztek ki konkretan Mazur fejere.
5/10
Atis88 2017 nov. 10. - 20:23:41 5/10
(8/17)
Felénél ki is kapcsoltam. Annyira elcsépelt már ez a sztori és ameddig láttam ráadásul semmi izgalmas sem történt. Lehet, hogy túl sok ilyen témájú filmet láttam már, ezért nem tudott lekötni. A színészek sem hoztak semmi átlag felettit.
5 pontot azért kap, mivel annak aki nem sok ilyet látott egyszer nézhetõ.
7/10
Arter 2017 márc. 20. - 19:00:17 7/10
(7/17)
Egyszer nézõs lett a film valóban, viszont egyszer érdemes is megnézni. Próbáltak a valóság talaján maradni, ami nekem különösen tetszett. Igen, nem vitték túlzásba a lövöldözést, ami egyáltalán nem gond, viszont azért volt benne jó pár feszült jelenet. A vége pedig elgondolkodtató. A színészi játékkal nem volt gond, fel lehetett volna turbózni a filmet valóban, de én örülök, hogy nem tették, ez a történet ennyi. 7/10
6/10
Owl 2016 nov. 27. - 17:16:58 6/10
(6/17)
Egyszer meg lehet nézni, de olyan baromi nagy izgalmakat nem tartogatott a film.
Droidgyerek 2016 nov. 15. - 13:28:03
(5/17)
Én 40 perc után feladtam, biztos velem van a baj :) Inkább nézzétek a Narcos c. sorozatot ;-)
6/10
kinguci18k 2016 nov. 07. - 21:19:51 6/10
(4/17)
A maga kategóriájában nézhetõ,jó film.
Csak ne minden a drogról szólna,a bûnözésrõl,az erõszakról,gyilkolásról,a múltban történtekrõl és az amerikaiakról.
:):)
Túl sokat kérek.:):)
6/10
gondi78 2016 okt. 12. - 09:32:07 6/10
(3/17)
Szintén :) azért a szervezet felszámolása kicsit túlzás :) és
SPOILER - nem értem, utána ezek hogy maradhattak életben? amúgy meg nem volt jó a film, szinte semmi nem történt benne, a vége meg... - SPOILER vége
NADALFAN 2016 okt. 10. - 18:09:47 Előzmény Bruce2000
(2/17)
Furcsa mert nem rég néztem az Escobarról készült sorozatot ,de ott se híre se hamva nem volt errõl. De az a sorozat fantasztikus látletet adot róla. Mindenesetre megnézem ezt a filmet is .
10/10
Bruce2000 2016 szept. 30. - 12:35:12 10/10
(1/17)
A megtörtént eseményeket feldolgozó film cselekményének középpontjában a kábítószerellenes osztály (DEA) ügynöke, Robert Mazur áll, aki 1980-ban nagyban kivette a részét minden idõk legnagyobb drogbárójának, Pablo Escobar szervezetének felszámolásából. A férfi sikeresen beépült az alvilágba, sõt, Emira Abreau segítségével sikerült elnyernie Escobar bizalmát is.

https://www.youtube.com/watch?v=N7_M4hjXW1I