7/10
sexykex 2023 márc. 07. - 09:50:03 7/10
(50/50)
Pár gondolat a filmmel kapcsolatban: Egy ilyen mamlasszal, aki kuka ráadásul, nem szoktak szóba állni a nők, de mivel megtetszett neki – talán a fiúból áradó csodálat és tisztelet – iskolába küldte, hogy később egyenrangúak lehessenek. A rendmánia Ove munkaköréből is fakadt, hiszen mérnök lett és a munkahelyén is hasonló feladatai lehettek. Szerintem a természeti népek nyíltak, barátságosak. Minél fejlettebb, civilizáltabb, gazdagabb egy nép, annál inkább kezd bezárkózni. Egy-egy sorscsapás után is sokan begubóznak, de mivel Ovenak mindig női parancsnoka volt, ezért most, ismét hallgathat egy határozott nőre. Hogy a gyerekeknek mennyi a szerepe az oldódásban, azt embere válogatja. Van, akinek meglágyítják a szívét van, akit csak felidegesítenek. (A magas pontszám nem a véletlen műve, valóban jó a film.)
kybuck 2023 jan. 29. - 23:33:42
(49/50)
Kedves, megható történet, garantált pityergéssel, pont annyival, amennyire mindenkinek szüksége van. A sztoriról olyan filmek is beugorhatnak, mint a Fel! című animációs film, vagy A bakancslista, de ez egy saját történet, olyannyira, hogy sok egyéb filmhez hasonlóan az amerikaiak is feldolgozták Tom Hanks-el (aki az évtizedek alatt az egykori nyakikláb fiatalemberből szintén egy őszes idősebb úrrá vált).
10/10
Anna Dé 2022 okt. 26. - 21:52:46 10/10
(48/50)
Szeretet, szerelem ugyabból az érzésből fakad. Jó témában nem vág össze, de vmiért ez a film ugrott be...aztan jöttek a jéghegyek is. Onnantól meg mar nem volt megállás. :D Amúgy meg nem mindegy? A filmet kell kivesézni, nem azt amit en ide firkantok unalmamban. ;)
10/10
Anna Dé 2022 jún. 06. - 22:25:14 10/10
(47/50)
A szeretet ereje. Inkabb ez, mint a Titanic. Nem kell hogy jéghegyeket megmozgasson, elég csak egy kis odafigyelés a másikra. A szomszedra, a közeli-távoli hozzátartozóra, az ismeretlen ismerősre. Bárkire.
Tetszett a film, néha az embernek elszorult a szíve, de ezt jól ellensúlyozták a viccesebb jelenetek, párbeszédek. A szereplők is jók voltak, egytől-egyig, de a szomszéd csaj karakánsága az határozottan bejött. Szép film.
Azért tudnak ezek a svédek valamit. (10 pont, és még most is szipogok.)
5/10
trudy 2022 ápr. 04. - 11:12:36 5/10
(46/50)
Határozottan jobbra számítottam. Az eleje nagyon jól indul, karakteres fickót ismerünk meg Ovéban, ötletes, megható, ahogy az idős ember életének a válságait bemutatja és a gyerekkorának az elmesélése is meg tudott érinteni. Azonban nagyjából ennyi, ez 30 perc a filmből, aztán szép lassan kezd ellaposodni, a második felénél pedig már csak a végét várom, mert már nincs benne semmi ötlet, csak sorba veszi az összes szomszédot, akiknek az unalmas, béna hétköznapjaiban segít, közben ugyanazokat a mogorva megjegyzéseket teszi újra és újra, a nézőnek pedig bemutatják a házasságának a történetét (nem kicsit sziruposan). A fiatalkori snitteket akár kivághatták volna a Szerelmünk lapjaiból is Ryan Goslinggal, mert kb. pont olyan klisésre és negédesre sikerültek. A film az első harmadát leszámítva semmiben sem különbözik egy másodvonalbeli amerikai romantikus filmtől, a vége pedig jellemfejlődés és optimista üzenet helyett egy giccses, kiszámítható lezárás. Nagy csalódás.
10/10
Efggyhi 2022 febr. 10. - 21:05:54 10/10
(45/50)
Igazán jó film, és akinek a könyv tetszett, az mindenképpen olvassa el a 100 éves embert is (aki kimászott az ablakon:)
10/10
zszsoco 2022 jan. 09. - 16:46:11 10/10 Előzmény stupek2
(44/50)
Na ez aztán az értelmes hozzászólás...
10/10
Dj TrancEmotioN 2020 okt. 04. - 00:32:29 10/10
(43/50)
Egy letehetetlen lenyűgözően emberi és szívhez szóló regény csodálatos és véleményem szerint hibátlan feldolgozása. Ebben a műfajban ennél jobb svéd filmet sőt ennél jobb filmet kívánni sem lehetne, egyszerűen tökéletes. Kötelező olvasmányként ajánlom a regényt a filmmel együtt pedig egy életre szóló felejthetetlen kulturális katarzis vár mindenkire, kihagyhatatlan!!
Liza94 2020 szept. 05. - 19:41:16
(42/50)
Kár, hogy a film egyáltalán nem adta vissza a könyv hangulatát. Tömény szomorúság, a humor hiányzott belőle.
Jó lett volna, ha Ove-t nem egy 80 évesnek látszó bácsi játsza.
A homoszexualitásra "érzékenyítés" viszont kimaradhatott volna. Persze manapság enélkül már nem lehet könyvet írni vagy filmet csinálni.
9/10
Midnight67 2020 jan. 13. - 18:17:30 9/10
(41/50)
A lélek filmje. Nagyon kedves, megható, megnevettető, megkönnyeztető történet. Egyszer látni kell. Ezt is, ilyet is. Mint ahogy a Straight Storyt.
9/10
trev 2019 dec. 10. - 08:54:21 9/10
(40/50)
Sok tekintetben kb a Fel! élőszereplős változata, és majdnem olyan jó is.
7/10
Dr. Classic 2019 okt. 05. - 00:20:44 7/10
(39/50)
Tényleg fantasztikus film, megérdemli a hét pontot. De csak az utolsó 20 perce miatt...
_goldie_ 2019 jan. 25. - 19:23:44
(38/50)
bejelentették a remaket Tom Hanks-szel https://konyves.blog.hu/2017/09/22/az_ember_akit_ovenak_es_tom_hanksnek_hivnak
de csönd van https://www.imdb.com/title/tt7405458/?ref_=nm_flmg_prd_2
az eredeti nagyon tetszett..szívem szerint én nem erőltetném a remaket
10/10
zoltaiedi 2018 jan. 25. - 17:21:59 10/10
(37/50)
Nagyon tetszett, van mondanivalója, végig leköti az ember figyelmét. Mély érzésû, szép film!
10/10
Buga Jakab Alfonz 2017 nov. 04. - 12:16:22 10/10
(36/50)
Tökéletes moziélmény, hibátlan! Akinek több kell a felrobbantották, megbosszulták, megdugták-nál, mindenképp nézze meg, nem fog csalódni. Élmény minden kockája. Azért 10/10, mert többet nem lehet adni........
pneklara 2017 nov. 04. - 07:05:28
(35/50)
A film Fredrik Beckman regénye alapján készült. Elõbb olvastam a könyvet, s utána néztem meg a filmet. A könyv letehetetlen volt. Azért, mert az író tökéletesen ismeri az emberi lelket. A világgal perben-haragban álló, sértett öregembert, aki tüskés érzelmû, mindenkire haragszik ,s remekül adagolja az író, hogy változik át szándéka ellenére. A környezetében élõknek szüksége van a halni készülõ öreg segítségére, támogatására. A kis lakóparkban fellelhetõ a svéd társadalom teljessége: az iráni bevándorló család, a drogos, cél nélkül élõ fiatalok, a homoszexuális, családjából kitaszított férfi...mindenkinek szüksége van Uve támogatására. S a film végére a zsémbes öreg megkapja azt a szeretetet ezektõl az emberektõl, amire mindig is vágyott. Nagyon jó film, bár csak a hétköznapi események részesei lehetünk, de végig sírva mosolygunk és mosolyogva sírunk. Meg kell említenem Uve feleségét, Sonját alakító színésznõ nevét: Ida Engvoll. Ritkán látok ilyen nyílt arcú, melegszívû, harmonikus személyiségû színésznõt.
8/10
Magnolia1 2017 nov. 03. - 08:31:27 8/10
(34/50)
A könyv két pillanat alatt beszippantott, és miután bõgve, röhögve kiolvastam, azt mondtam, ez volt életem egyik legjobb regénye. Bár a film nem okozott ekkora katarzist, még csak megkönnyezni sem tudtam, mégis abszolút szerethetõ volt. Talán, akik nem olvasták, nem ugranak neki akkora elvárással, mint én tettem. 8/10
9/10
Gaddemon 2017 aug. 11. - 15:57:41 9/10
(33/50)
Imádtam. Nagyon nem amerikai, talán emiatt is volt felüdülés. Valahogy nagyon igazi volt és valós minden mozzanata.
10/10
Gollam247 2017 jún. 07. - 09:33:37 10/10
(32/50)
Olvasgatom itt a kritikákat, egynémelyiktõl a fejemet fogom sajnos.

Ez egy tündéri film, a diversity (a másik/a másság elfogadásának) ünneplése, mindezt egy megtört, mogorva ember karakterén keresztül bemutatva, ezért is jelölték Oscar-ra, aki esetleg nem értené, hogy miért.

És igenis a 100 éves ember is ugyanilyen jó film, csak az másról szól.....ennyi.

10/10.
10/10
vLii 2017 ápr. 20. - 20:22:59 10/10
(31/50)
Marha jó film :)