Téma: Macskakaland

HarleyQuinn 2016 ápr. 30. - 01:50:01
(1/1)
Állatbolond vagyok kicsi korom óta, meg is maradt néhány jelenet Homoki Nagy István filmjeibõl, többek között ebbõl (igazán csak a "dobozos" és a körhintás rész), meg a Cimborákból. Úgy emlékeztem, aranyos kis filmek. Aztán most újra rátaláltam, megnéztem, és rémálmaim lesznek 1 hónapig. Én most elhitetem magammal, hogy a gonosz bácsi igazából nem volt gonosz, és a halott állatok nem voltak igaziak, a ketrecben lévõknek pedig semmi bajuk sem lett, ahogy azt is, hogy a Cimborákban nem dobták bele tényleg a ketrecbe zárt kutyát a tóba. Kb. úgy vagyok vele, mint a Betyár, a hûséges tolvaj címû, szintén igen régi darabbal. Aranyos állatok, aranyos történet, csak éppen a film készítése közben az aranyos állatok mind meghaltak vagy megsérültek. Mert ugye az 50-es években nem volt semmilyen animációs technika. Úgyhogy most megint vissza akartam nézni gyerekkorom egyik emlékét, ehelyett láthattam majdnem 1 órányi tömény állatkínzást.
De ha valakinek van megbízható, biztos infója arról, hogy ebben a filmben csak profin megrendeztek és elbáboztak mindent, és egyik állat sem volt halott, akkor könyörgöm, írja meg.
Nem tudom, hogy pontozzam, imádom a cicákat, és örülök a boldog befejezésnek, de engem a fentebb leírtak borzalmasan megráztak.