8/10
alien1976 2021 okt. 06. - 21:35:42 8/10
(11/11)
Nagyon jó volt ez a film, ami egy kicsikét dokumentarista is lett, de végig érdekes volt. Jó volt egy kicsit több infót megtudni "Armstrongról, illetve lebukása történetéről. Érdemes volt megnézni, végig jól volt vezetve, lekötötte érdeklődésemet.
9/10
Jim Hacker 2020 máj. 11. - 18:48:07 9/10
(10/11)
Izgalmas történet, profi forgatókönyv és élvezetes színész játékok. Nyilván vannak akik már elég jól ismerték a részleteket de valószínű hogy a többség számára majdnem minden új és meglepő fordulat. Persze Armstrong nagy lebukása adta az igazi témát egy oknyomozó újságíró könyvéhez és az abból készített filmhez de itt a feldolgozást kell értékelni. Nagyon jól lett összerakva, ahogyan a mellékszereplők sorban belépnek a sztoriba az fokozatosan adagolja a plusz infókat és jól szolgálja az érdeklődés fenntartását, pl. ahogy Bob Hamman (Dustin Hoffman) megjelenik egy telefonálást követően. Sokatmondó jelenet amikor Armstrongék busza a szakaszversenyek közepette váratlanul félrehúzódik defektet színlelve. A csapat vezető menedzsere ekkor bejelenti, hogy "A bár megnyílt" tehát most lehet 'fogyasztani'.

Az is tetszett, hogy Lance Armstrong nincs itt sötét bünöző alakként kezelve. Magánéletének egykori tragédiája miatt elismerésre is méltó, az más kérdés hogy ezt milyen ügyesen aknázta ki a rák elleni küzdelemben való aktív szerepével.

Figyelemreméltó alkotás, izgalmas megvalósítás és szándékosan megosztó, vitára késztető. Nem vártam sokat a filmtől, nem is érdekel a kerékpár sport, szóval meglepően kellemes időtöltést jelentett ez a számomra.


7/10
Owl 2017 febr. 13. - 13:36:14 7/10
(9/11)
Ezt csak dokfilmként lehet értékelni, többen nem ad, annak viszont jó. A film jól kibontotta a doppinggal kapcsolatos hátteret, bemutatta azt a világot, amikor már minden az anyagnak és a kötelezõ eredményeknek van alárendelve.
Rita Oláh 2016 okt. 22. - 21:07:28
(8/11)
Nagyon tetszett a film. Csak annyit tudtam a történetrõl, hogy Amstrong doppingolt, és elvették tõle a gyõzelmeket. De nem tudtam, hogy milyen társadalmi szerepeket vállalt, pl. a rák ellen. Azt se tudtam, hogy beteg volt, ezért nagyon elszomorít, hogy a doppingolásával és ennek kiderülésével hiteltelenné vált ez a társadalmi munka is.
5/10
Atis88 2016 aug. 26. - 15:39:46 5/10
(7/11)
Nagy ziccer. Sokkal többet ki lehetett volna hozni ebbõl a sztoriból. Inkább egy dokumentum film. 5/10.
csvkata 2016 júl. 18. - 19:39:07
(6/11)
Lance Armstrong, a sokszoros Tour de France gyõztes kerékpáros és világszerte ismert hírességrõl 2012-ben kiderült, hogy szinte minden eredményét a teljesítményfokozó drogoknak köszönhette. Bukása nem egyszerû botrány volt, hiszen egy egész szervezet állt mögötte, amely fedezte és doppingszerrel látta el. David Walsh azonban mindent feltett arra, hogy lebuktassa ezt a hõst, és végül sikerrel járt.
A világ leghíresebb és legsikeresebb sportemberébõl vált a leghírhedtebb csalóvá Lance Armstrong, akinek tündöklésérõl és bukásáról Stephen Frears rendezett izgalmas filmet.
Lilla Hajas 2016 júl. 15. - 23:37:28
(5/11)
Szerintem teljesen jó a film, lekötött, emberi, hogyan változtatja meg egy sportoló személyiségét a siker túlhajszolása, vakmerõvé, zsarnokká teszi. Alapvetõen mégis pozitív maradt róla a véleményem, mert küzdeni nagyon tudott, és ez példaértékû, mert a dopping ellenére azért edzeni és tekerni csak kell....
8/10
zsebterminator 2016 jún. 14. - 22:00:05 8/10
(4/11)
Nem nagyon értem a film körüli fanyalgást ez a maga nemében egy minden tekintetben hiteles és príma film volt és még annak is egyértelmû lehet aki a Marsról érkezett vagy mondjuk nem ismerte Armstrongot.
Armstrong mint ember és mint sportoló tényleg nem ér még két pontot sem a film viszont egy erõs nyolcast simán. Megnézése erõsen ajánlott!
6/10
pihes 2016 jún. 13. - 15:03:53 6/10
(3/11)
Mint filmnek elkészített sportág (is), egészen lekötött, és nem untam.
Tudjuk, hogy a téma, az élsportolóknál, szinte, mindig egyforma.
Az idõ múlása, jól húzza elõre a filmet.
5/10
Kirby Matt 2016 febr. 05. - 00:58:38 5/10
(2/11)
Többet vártam. Aki valóban kíváncsi a sztorira az olvassa el inkább David Walsh - Seven deadly sins címû könyvét, vagy ami mégjobb Tyler Hamilton könyvét a Secret race-t. Abban 100x jobban meg van írva ,magyarázva, levezetve minden. A karkterek is megformálódnak ott. Ebben a filmben nem igazán volt meg ez. A színész nagyon jól játszotta Lance-t, gyönyörûek a felvételek a versenyekrõl, látványos lejtmenet bevágások,csak a film maga nem valami szerethetõ. Senkinek nincs jelleme, tényleg csak mint egy dokumentumfilm light. Egynek jó volt mert imádom azt a korszakot,és érdekel a sztori is, de nem hiszem hogy még egyszer megnézném. Többet is kihozhattak volna belõle. Pl. Tyler Hamilton kulcsfigura Lance karrierjében és a késõbbi perben is, konkrétan 1 félmondatban van megemlítve. Vagy kicsit kidolgozni a csapattársak jellemét, Livigston,Hincapie,Rubiera,Heras, és kicsit az ellentéteket a nagy ellenfelekkel Ullrichal,Pantanival,Belokival. A könyvekbõl kiderül hogy mennyire lenézte õket. Bloatface,little shitstarter,stb... Vagy híres egymás elleni küzdelmekkel lehetett volna tarkítani, pl.Pornic-Nantes esõs ITT Ullrich ellen,a Beloki bukás, Mont Ventoux Pantanival, a kormáyos-sapkás bukás és feltámadás. Sokkal-sokkal jobb film lehetne ez, sajnálom de így csak jóindulatú 5/10.
1/10
benvenuto1 2016 jan. 31. - 01:09:03 1/10
(1/11)
Mint valami unalmas dokumentumfilm, aminek már ismerjük a tartalmát. Nem mond semmi többet, semmi személyeset, semmi emberit. A színészek arca sem árul el semmi különöset. Nincs mivel azonosulni, nem is háborít fel semmi, csak megtörténik, amit amúgy is tudtam.