Margo Hriczu 2023 júl. 12. - 15:27:17 Előzmény vuvuvu
(6/6)
Azért az megkérdezném:. Tudom s láttam a Sára Sándor filmet, meglehetősen lehetetlen időpontba vetíttették. ill. a több Gulágon raboskodókról -már ha túlélték - szóló dokumetumfilmet! Már azért is mert a családunkbe, ismeretségi körömbe sokat meséltek s elborzasztó volt hallgatni a rémísztő történeteket!! De ugyanígy olvastam/hallgattam a náci táborokban szörnyű történeteit. Vajon miért csak egyszer-egyszer egy évbe vetítik le a magyar tv csatornáin?? Miért nem szerveznek és viszik az általános és középiskolásokat Málenkij robotra , Gulágra elhurcoltak hazai és orosz emlékhelyekre? mint azt szervezik rendszeresen pl. Auschwitzba? Az hogy ezekről nincs annyi dokumentum , ill, titkosan kezelik orosz levéltárban, azért elmondások alapján, az áldozatoktól megmaradt tárgyi emlékek is képet adnak, legalább annyira mint a zsidó és más nemzetiségű , nácik által fogvatartott foglyok esetében ahol elsősorban visszaemlékezésekre hagyatkoznak!! A magyar médiákban sokkal többet kellene foglalkozni a Gulág és egyébb orosz fogolytáborokkal, ill a még élő áldozatok visszaemlékezéseivel. Legalább annyi súllyal és olyan intenzitással, mint a nácik által fogvatartottakkal!!!
vuvuvu 2023 júl. 11. - 21:56:38 Előzmény Margo Hriczu
(5/6)
Még egy: volt nemrég egy játékfilm, Forgószélben címmel, az valamit visszaad a Gulág világából, meg abból a rendszerből. A főszereplő Emily Watson, és igaz történet alapján készült. A köztv-n vetítették és szerintem fogják még vetíteni, érdemes figyelni a műsort.
vuvuvu 2023 júl. 11. - 21:53:29 Előzmény Margo Hriczu
(4/6)
Szerintem azért, mert a szovjetek/oroszok nagyon sok dokumentumot titkosítottak, és ahogy rengeteg műkincsnek nyoma veszett, sok nyilvántartást megsemmisítettek vagy titkosítottak. Egyébként Sára Sándor készített egy filmet Magyar nők a Gulágon címmel, a rendszerváltás után 1992-ben, amiben akkor még élő túlélők, akik hazajöttek onnan, beszéltek arról, mi volt ott. Részleteket láttam belőle a 90-es években, borzalmas volt. Vannak más filmek is amelyekben Gulág-túlélők vallomásai hallhatók, de sokkal nehezebben kutatható ez a téma mint a Holocaust. Ajánlom még Kun Miklós történész műsorait, abban elég sokszor elhangzik, hogy egyes dokumentumok titkosítását mikor oldották fel, vagy nem oldották fel, mi az ami kutatható stb. Kun Miklós és néhai felesége elég sok időt szenteltek életükből annak, hogy amit csak lehet, kiderítsenek. Sajnos a műsort ritkán és rossz időpontban vetítik, de azért el lehet csípni ha valakit érdekel ez a téma.
Margo Hriczu 2023 márc. 01. - 00:11:13
(3/6)
Miért nem hallunk, látunk ilyen tragikus dokumentumkat a volt szovjet koncentrációs táborokban és
ún. Malankij robotra évekre vagy évtizedekre elhurcolt magyar foglyokról. Idősekt ,de már 14 -15 éveseket is elhurcoltak !! És milyen kevesen jöttek vissza, megnyomorodva , betegen!! .Nálunk 3 családtagot- köztük 15- és 16 éve lánytestvéreket , de a szomszédok, ismerősök családjából szinte mindegyikből elhurcoltak valakit!! Akik mégis visszajöttek és mertek szűk körben beszélni, szörnyűséges körülmények, verések , egyébb rémtetteket szenvedtek el, vagy láttak. Sokszor az állandóan csak holokauszt rémtetteit is túlszárnyalta a kommunisták rémtettei. Illenék ezt is, ha nem is napi szinten hangoztatni mint a holokausztot, de a vörös terrorról is beszélni!!
1/10
apoa 2017 febr. 26. - 19:53:10 1/10
(2/6)
Az még nem bizonyíték, hogy a naplót részben golyóstollal írták!?
10/10
amspart 2015 ápr. 01. - 12:22:10 10/10
(1/6)
Mindenkinek meg kéne néznie!
Nyugodj békében, Anne, álmod így is sikerült: a halálod után is tovább élsz.