Téma: Marlon Brando

Bonitó 2022 aug. 16. - 18:06:50
(68/68)
Kilenc éve nem járt senki erre?!
Pedig kilenc évvel ezelőtt - lentebb 2013-ban! többen is azt írták -, hogy Marlon Brando zseniális művész volt ?! Ezért is furcsa számomra, hogy azóta - kilen éve! - nem látogatott el senki erre az oldalra?! Vagy senki nem nézett Marlon Brando filmet?! :)

Talán Marlon Brando megosztó személyiség volt már életében is!
Fiatalkorában nagyon szép férfi volt. De őt szinte már zavarta a róla kialakított " szép fiú " imázs. Azt írta erről,, hogy jobban szerette volna, ha szabálytalan lett volna az arca. Hogy szörnyeteg lett volna belőle idősebb korára, nem tisztem megítélni. De az biztos, hogy egy öntörvényű embert volt. Nagy igazságérzettel, konoksággal és nem állt be a sorba a filmiparban, az hót ziher! Olvastam az életetét, amely nem volt könnyű. Közismert, milyen tragédiák történtek a családjában, gyerekeivel is.

Marlon Brando sok filmjét láttam. A filmcímek is már önmagukért beszélnek! A teljesség igénye nélkül, ha csak olvassa az ember, már tudja, hogy nem fog csalódni, ami a szórakozást illeti.
( Íme egy pár filmcím: Férfiak, A vágy villamosa, Viva Zapata!, Julius Caesar, A rakparton, Teaház az augusztusi holdhoz, Félszemű Jack, Lázadás a Bountyn, Dajkamesék hölgyeknek, Orfeusz alászáll, A hongkongi grófnő, Utolsó tangó Párizsban, Keresztapa, Apokalipszis most, és még sok-sok. film. )
Bejárta a világot szebbnél szebb helyeken forgatott. Volt az életében "sok ború, de sok derű is", ahogy mondta.

Ismét ugyanaz a kérdés, hogy tényleg egy szörny volt a magánéletben?!
Lehet, hogy nem volt szent, a fent említett tulajdonságokkal, meg nem is igazán lehetett az. De az is lehet, hogy nem is akart szent lenni?! És most eszembe jut holivúd másik "fenegyereke" Jack Nicholson. Ő sem volt szent, de megmondta, hogy nem is akart az lenni. De az is lehet, ahogy a költő is mondja, hogy " Látom és helyeslem a jobbat, de a rosszabbat követem."
Így lehettek ezzel a zseniális két színész is?! Azért nem hiába lettek legendák!
Egyébként, Jack Nicholson mondta Brando-ról, hogy Ha egyszer már nem lesz közöttünk, akkor mindannyian egy helyi értékkel feljebb kerülünk..."

Marlon Brando egy zseniális művész! Ahogy zseniális művész a már említett Jack Nicholson is. De valami megmagyarázhatatlan okból, mégsem lettek a kedvenceim?!
_goldie_ 2013 júl. 02. - 09:43:40
(67/68)
kölyökként
venasszonyok#nyara 2013 máj. 07. - 16:59:09
(66/68)
Mérhetetlenül õszinte ember volt:


http://www.youtube.com/watch?v=7OCx3KQHWpA
10/10
Nira1900 2013 máj. 07. - 00:29:30 10/10
(65/68)
Fiatalkorában gyönyörû szép volt, de nem törõdött vele, sõt, azt olvastam, örült, amikor betörték az orrát, mert szabálytalanabb lett az arca. Nem szörnyeteg volt, csak öntörvényû, nagy igazságérzettel és konoksággal. Õ aztán nem állt be a sorba! Vagy ha néha mégis, azt is könnyedén és mintha enyhe iróniával tette volna. Az életrajzi filmjében többen említették, hogy szerintük nem becsülte eléggé a színészetet sem. Valószínûleg keveselljük, amit kaptunk tõle, még ha ez nagyon-nagyon sok is. De ez így volt jól, õ ilyen volt, így teljes. Nem volt könnyû élete sem, tudjuk, milyen tragédiák történtek a gyerekeivel.
beszelo86 2012 okt. 14. - 09:45:49 Előzmény AldersbacherFilmYeah
(64/68)
Nem véletlenül mondta róla Tony Curtis, hogy a Method Acting tõle ered, nem Strasbergtõl.
AldersbacherFilmYeah 2012 aug. 01. - 00:10:54
(63/68)
Senki se mondta,hogy tehetségtelenek!
Kiváló színész mind! De õ is,vagy mondok jobbat,õ már legenda!
cometzjeah 2012 máj. 07. - 13:07:50
(62/68)
Zseniális ,tehetséges mûvész !
offtopic
kõmacska 2012 márc. 11. - 00:20:33
(61/68)
offtopic
kõmacska 2012 márc. 11. - 00:14:41
(60/68)
Szaki 2011 júl. 08. - 21:47:37 Előzmény Sonic8
(59/68)
"Ha egyszer már nem lesz közöttünk akkor mindannyian egy helyi értékkel feljebb kerülünk".
Jack Nicholson
Sonic8 2011 jún. 22. - 16:06:06
(58/68)
ZSENIÁLIS egy színész volt azért azt kimondhatjuk. :)
baribarany 2010 okt. 10. - 14:00:50 Előzmény matuschkapista
(57/68)
.
matuschkapista 2010 szept. 09. - 21:10:17
(56/68)
Tehetséges volt, szép volt, elkötelezett, képes volt jó ügyekért (indiánok jogai)harcolni is. A kevés rokonszenves amerikai színészek közé tartozott. Tényleg hatalmas ûrt hagyott maga után.
10/10
Ford Mustang 2010 szept. 09. - 12:04:48 10/10 Előzmény M4RT!N!
(55/68)
Jah:D
10/10
M4RT!N! 2010 aug. 30. - 22:52:40 10/10
(54/68)
Hollywood Keresztapja!:D
10/10
zol80 2010 jún. 08. - 22:36:03
(53/68)
Óriási színész volt.
mulao 2010 jún. 02. - 15:21:41
(52/68)
Õt véleményezni kevés vagyok, ahhoz nem fogalmazok elég jól és szépen, illetve én hozzá azért fiatalnak találom magamat.
10/10
beryll 2010 jún. 02. - 15:01:27 10/10 Előzmény ~Bia~
(51/68)
Hát enyhén szólva... :-)
10/10
NONEEESZ 2010 máj. 04. - 11:34:53 10/10
(50/68)
Mindenidõk leghitelesebb keresztapja. Beleértve az igaziakat is... :D :D :D
~Bia~ 2010 jan. 07. - 22:12:18
(49/68)
Nem volt csúnya fiatalon!:P